SZENT IMRE HERCEG

November 5.
*Székesfehérvár, 1000--1007 között +Veszprém közelében(?), 1031. szeptember 2.

Szent Imre herceg

Szent Istvánnak, a magyarok első királyának és feleségének, Boldog Gizellának a hagyomány szerint több gyermeke volt. Így a Képes Krónika több fiúról tesz említést. A gyermekek azonban nagyobbrészt már kiskorukban meghaltak, nevét is csak kettőnek ismerjük. Volt egy Ottó nevű fiuk, aki valószínűleg még 1000 előtt született és korán elhunyt. A másik fiú, Imre nevét anyai nagybátyjától, II. Szent Henrik császártól vette (Henricus, Enricus, Emericus, Emreh, Imreh, Imre). Hogy melyik évben született, nem tudjuk biztosan. Általában az 1007-es évet szokták elfogadni, de a legújabb történetírás az 1000 és 1007 közötti évekre teszi születésének idejét, helyét pedig Székesfehérvárra.

Imre herceg élete folyását nem könnyű követni, mivel legnagyobbrészt a krónikák és legendák gyér adataira vagyunk utalva, a legenda pedig a ,,liliomos herceg'' alakját még jobban kiszínezte, mint Istvánét. Szüzessége miatt századokon át valami nőies, finom, nem e világból való alaknak rajzolták. ,,Pedig -- írja joggal Sík Sándor -- Szent Imre kétségtelenül erőteljes, férfias jelenség volt. Kétféle vér egyesül az ereiben: apai és anyai öröksége bár kétféle, de édestestvére egymásnak. Mindkettő a hősiességnek, a hivatásnak, a heroizmusnak hagyománya. Az apai vér Árpád vére, aki maga is folytatója volt a honfoglaló ősök hősies hagyományának. Szent István hitvédő harcaiban átlelkesült, átszellemiesült ez a vér, de erejéből, bizonyos értelemben még ősi vadságából, fiatalos nyerseségéből is alig vesztett. Nem lehet kétséges, hogy az uralkodó, hadvezér, diplomata Szent István trónusának várományosát is uralkodónak, hadvezérnek és diplomatának nevelte. A hősi magyar hagyományban nevelte. A másik hagyományt az anyatejjel szívta magába: anyja Gizella, maga is szent életű Boldog, a regensburgi udvar szent levegőjéből jön, ahol már akkor egy császári szent-család él, és szenteli meg az uralkodás német hagyományait.'' (Szent magyarság 27.)

Bizonyos, hogy a trónörökös nevelésére rendkívül nagy gondot fordítottak. A legendaíró szerint ,,már gyermekkorában is szorgalmas őrködés alatt nevelkedve'' fejlődött. Első nevelői mindenesetre a szülei voltak, akik mindketten az életszentség útján jártak, s az ő hatásuk alatt érlelődött meg a kis királyfiban az az életideál és az az út, amelyet járni megtanult. Mint a korabeli íróknál olvassuk, István szenvedélyesen szerette fiát, nevét nap nap után belefoglalta imádságos megemlékezésébe, és nem szűnt meg Krisztus kegyes pártfogásába és a mindenkor szeplőtelen Szűz anyai oltalmába ajánlani.

Gyökeres változás állott be Imre herceg nevelésében 1015-ben, amikor Gellért bencés szerzetes Velencéből jövet -- eredeti szándékát, hogy a Szentföldre utazzék, megváltoztatva -- Pannóniába érkezett. Itt István udvarába vezették. A magyarok királya azonnal fölismerte benne a kiváltságos, nagy tudományú, szent életű szerzetest, aki elmondhatta magáról: ,,Nincs könyv, amelyet ne olvastam volna'', és fia nevelőjévé tette. Imre királyfi hét éven keresztül tanult kiváló mestere irányítása mellett. Elvégezte az akkori kor iskolafokozatait, a triviumot és quadriviumot, megtanult latinul, s anyjától föltehetőleg németül is. Azt mondja a legenda, hogy Imre a ,,grammatikai mesterségnek minden tudományával betelt''. Egy velencei krónika szerint ,,tudós és szent'' volt. A világi tudományok mellett Gellért apát bizonyára beavatta őt a lelki élet magasabb iskolájának titkaiba is. Így érthető, hogy olyan ifjú lett belőle, ,,akit szeretett az Isten és tiszteltek az emberek'', mint a krónika mondja róla. Talán ebben az időben esett meg vele az a történet, amelyet a legendaíró elbeszél. Imre herceg egy szolga kíséretében egy alkalommal a veszprémi Szent György-templomban időzött, s ,,ottan imádságnak adván magát szívében elmélkedék, mi legyen... a legkedvesebb áldozat, amelyet Istennek fölajánlhatna. Hirtelen nagy tündöklésű világosság körülfénylette az egyháznak minden helyeit... s isteni szózat hallatszik: ťFelette dicséretes a szüzesség; kívánatos kívánom én, te elmédnek és testednek szüzességét, ezt ajánld nékem, eme szándékodban mindvégig megállj!Ť'' -- Imre válasza: ,,Úr Isten, Te ki vagy mind az egész világnak gondviselője és az emberi erőtlenségnek segítője, ki elragadod a fejedelmek lelkét, aki rettenetes vagy a földnek királyai előtt, végezd el kedvedet bennem.'' Imre herceg egész életében nem árulta el szívének ezt a titkát, s szolgájának is hallgatást parancsolt. Föltehető, hogy akkor még életben volt valamelyik bátyja, s így szabadon követhette szíve sugallatát. Ha eddig is teljes igyekezettel törekedett Mestere nyomdokain járni, most kétszeres buzgósággal tört a szentség magaslatai felé. Gellértnek és atyjának példája ebben bizonyára nagy segítségére volt.

Tizenöt éves korától atyja vette maga mellé, huszonhárom éves korában befejezettnek látta nevelését. Imrétől mint jövendő uralkodótól elvárták, hogy rangjának megfelelő házasságot kössön, s biztosítsa a dinasztia fennmaradását utódaiban.

A hagyomány három királyi családot említ, amelyből feleséget vehetett: a lengyel, horvát és görög uralkodóházat. A lysagorai Szent Kereszt-monostor évkönyveinek följegyzése szerint Imre egyszer Lengyelországban járt mint vőlegény. Más vélemény a görög uralkodóházzal való rokonságot helyezi előtérbe (emellett foglal állást Bogyay Tamás is ,,Stephanus Rex'' c. művében, 1976). Így pontosan nem tudjuk megállapítani feleségének kilétét, csak annyi bizonyos, hogy szűzi házasságban éltek egymással. Amint a legenda gyönyörűen mondja: ez a csodálatos ifjú ,,keblében hordta a lángot, de el nem perzseltetett annak égésétől''. ,,Lehetetlen, hogy ne érezte volna át óriási felelősségét, hogy ne látta volna atyja gondjait -- írja ismét Sík Sándor. -- Ha mégis vállalta fogadalma következményeit, biztosra vehetjük, hogy számolt ezzel a problémával; hogy valami nagy jót akart elérni fogadalmával, nagyobbat, mint az a veszteség, amely áldozatából származott...'' (I. h. 31.)

Két jelenetet őrzött meg a legenda a szent királyfi életéből.

Az egyik helyen azt olvassuk, hogy ,,boldog Imre megelégedvén kevés alvással, minden éjszakákon, mikor is már mindenek ágyra vetették magukat és előtte, miképpen királyi magzathoz illik, két gyertyatartó világított, ő Istennek zsoltárokat énekelve virrasztott, és mindegyik zsoltár végezetén szívének töredelmével Istennek bocsánatát kérte. Mit is, mikoron atyja eszébe vette, őt vigyázatost és titkon a falnak nyílásán át gyakorta szemlélte.''

A másik jelenet Pannonhalma szent hegyén játszódott le és Boldog Mórral való találkozásáról szól (ezt Mór életrajzában olvashatjuk).

István őt jelölte ki utódjául. Nem volt kétséges, hogy nemcsak a főpapság és István közvetlen hívei, hanem az egész hívő magyar nép egy emberként fog fia mögé sorakozni és őt királyának elismerni. Ezért a nemzete jövőjéért annyira aggódó szent király gondosan fölkészítette fiát jövendő uralkodói feladataira. Mint 11. századi életrajzírójától tudjuk, gondoskodott róla ,,hogy a nehéz kormány terhének viselésére igazhitű férfiak tanítása által minél alkalmatosabb legyen, s azok tanításait vele naponként figyelmesen hallgattatá. Atyja szerelmének buzgóságától indíttatva maga is ír a számára egy könyvet az erkölcsök neveléséről (Intelmek), melyben híven és nyájasan intőleg szól hozzá, oktatván, hogy tartsa tiszteletben a püspökök méltóságát, szeresse az országnagyokat és vitézeket, szolgáltasson igazságot, ügyeljen minden tettében a türelemre, tanács nélkül semmit se tegyen, őseit szüntelenül szeme előtt tartsa és példa gyanánt vegye, az imádkozás kötelességét teljesítse, a kegyességet és irgalmat a többi erényekkel együtt gyakorolja.'' Az ,,Intelmek'' könyve, amelyet István király fia számára készíttetett (a megfogalmazás valószínűleg nem tőle való, de a gondolatok föltétlenül), később a magyar törvénytár élére kerül, s fölveszik a Corpus Juris Hungariciba.

Imrével kapcsolatban még meg kell említenünk II. Konrád német császárnak Magyarország elleni hadjáratát 1030-ban, amely teljes kudarccal végződött. Egyes történetírók valószínűnek tartják, hogy a győri csatát Imre vezette. A magyar sereg előtt nyitva állt Bajorország kapuja, de a magyar királytól távol állt a hódítás szándéka. Békét ajánlott a császárnak, aki a szégyenletes kudarc után nem akart maga tárgyalásokba bocsátkozni, s a békekötést 13 éves fiára bízta. Henrik bajor herceg -- a későbbi III. Henrik császár -- 1031 tavaszán Esztergomba érkezett ,,az igazságtalanul megbántott magyar király'' megkövetésére, s a Lajta és Fischa folyó köze újra visszakerült Magyarországhoz a Morvamezővel együtt. Imrének a békekötésben való részvételére -- talán atyja megbízottaként -- a hildesheimi évkönyvek engednek következtetni, amelyek őt Dux Ruisiorum néven említik (Ruisia, Rugia, szlávul Rakzia valószínűleg a meghódított Ausztria egy része).

István ekkor (1031-ben) hatalmának és tekintélyének tetőpontján Székesfehérvárott koronázásra készült. Egyetlen életben maradt fiát akarta megkoronáztatni, hogy trónját és országában a kereszténység zsenge vetését a jövő számára biztosítsa. Valószínűleg erre az alkalomra készült Gizella királyné keze munkájával és irányítása alatt az a miseruha, amelyet később átalakítva koronázási palástnak használtak 900 esztendőn keresztül: az egész királyi család képe rá van hímezve. Ebben az ünnepélyes hangulatban jött a szomorú hír: Imre herceget vadászat közben egy földühödött vadkan halálra sebezte, és sebeibe 1031. szeptember 2-án belehalt. A gyászhír hatását a krónika így érzékelteti: ,,Siratta őt Szent István és egész Magyarország vigasztalhatatlanul, nagy sírással...''

Szent László király Szent Imrét atyjával, Istvánnal, és nevelőjével, Gellért püspökkel 1083-ban az ország főpapjai és világi nagyjai jelenlétében oltárra emeltette (ez felelt meg akkor a szentté avatásnak). Azóta példaképe a magyarságnak, elsősorban a magyar ifjúságnak. Nevét szívesen viselik. Halálának 900. évfordulóját nagy ünnepélyességgel tartották meg 1930-ban Budapesten a pápai követ, hat más bíboros és több száz főpap jelenlétében. Prohászka Ottokárnak igaza volt, amikor azt írta: ,,Szent Imre hivatása az, hogy eszményt hirdet, példája kihat századokra, s nemzetének nagyobb szolgálatot tesz, ha az erény uralmát benne biztosítja, mint ha az országot arasznyi uralmával boldogítja.''

 

Az Intelmekből:

,,Uralkodjál mindnyájuknak felette békességesen, alázatosan, szelíden, haragnak, kevélynek és gyűlölségnek nélküle, mindiglen elmédben tarván, hogy mind az embereknek egy állapotjuk vagyon, és hogy semmi föl nem emel, hanemha az alázatosság, és hogy semmi meg nem aláz, hanemha a kevélység és gyűlölség. Ha békességes lész, akkor királynak mondatol és király fiának, és szeretve lész mind a vitézektől. Ha haragos, kevély, gyűlölködő, békétlen lész, nyakadat az ispánoknak és fő jobbágy uraknak felébe felemeled, bizony a vitézeknek ereje a királyi méltóságoknak lankadására lészen és idegeneknek adatik a te országod. Ettől félvén, az ispánoknak életét jó erkölcsöknek rendtartásával kormányozzad, hogy is szereteteddel felövezetten a királyság méltóságához mindiglen hívségest ragaszkodjanak, hogy országlásod mindiglen békességes legyen.

Ha bírni akarod a királyságnak tisztességét, szeressed az igaz ítéletet. Ha bírni akarod a te lelkedet, légy türelmes... mert a békességtűrő királyok uralkodnak, a türelmetlenek pedig kegyetlenkednek. Valamikor is adatik néked valamiben ítélned, mi te méltóságodhoz illő, békességes tűréssel és irgalmassággal, avagy szánakodással ítéljed meg, hogy dicséretes és ékes legyen a te koronád.

Azért tehát, szerelmetes fiam, én szívemnek édessége, jövendő sarjak reménysége, kérlek, parancsolom, hogy mindenütt és mindenben malaszttól gyámolíttatva nemcsak atyádfiaihoz és rokonaidhoz, avagy fő emberekhez vagy vezérekhez, vagy szomszédokhoz és lakosokhoz légy kegyelmes, hanemha az idegenekhez is és mindenekhez, kik te hozzád jőnek. Mert a kegyességnek míve téged mindeneknél nagyobb boldogságra vezet.''
Istenünk, ki Szent Imre herceget viruló ifjúságában magasztaltad föl szentjeid közé, kérünk add, hogy ő, aki egészen neked szentelhette magát, mindörökké segítsen minket színed előtt!

 

A VADKAN LEGENDÁJA

 

Írta: Szakács Áron

Szent Imre herceg Makacsul tartja magát a köztudatban mind a mai napig Szent Imre herceg haláláról a vadászbaleset legendája, mely szerint a magyar trón várományosát egy vadkan sebezte halálra. Akár hihető is lenne a halál e módja, hiszen szerencsétlen kimenetelű vadászat még egy királyfival is megeshet. Gyanakodásra azonban mégiscsak bőven van okunk. Nem túlzunk, ha azt állítjuk, hogy Árpád-házi történeteink közül a legtitokzatosabb Imre herceg halála. Legendája semmit sem mond el, csak a korabeli közhelyeket emlegeti, halálának pontos leírásával sehol sem találkozunk. Önmagában véve ez is elég ok a gyanakodásra, pláne, ha az egyetlen esélyes trónörökösről van szó.

3016 szentkep
A gyanút, hogy Szent Imre herceg halála nem egyszerű vadászbaleset volt, csak alátámasztja a Képes Krónika egyik kisméretű kézzel festett miniatúrája, melyen három esemény van együtt ábrázolva: Szent Imre temetése, Vazul megvakítása és Vazul fiainak elmenekülése. Ezek az ábrázolások, melyek egy történeteket mesélnek el, nem véletlenszerűen egymás mellé sorolt eseményeket „zsúfolnak” egy kis helyre, ahova nem szöveg került. Gyakran sokkal többet mond egy-egy miniatúra, mint az egész írott szöveg.
Mint például Szent Imre halála esetében. Ami a képről hiányzik: a vadászbaleset. Mert mást üzen a kép: Szent István fiának akarta átadni a trónt, de akadályt jelentett az ősi hagyomány, mely szerint a család legidősebb férfi tagja – jelen esetben Vazul – örökli a hatalmat. Ezt megelőzendő István börtönbe záratta Vazult, mire a Vazul-pártiak összeesküvést szőttek, melyben meghalt Szent Imre. Szent István megvakíttatta Vazult, alkalmatlanná téve az uralkodásra, fiait pedig száműzte. Hogy valóban így történt-e, nem tudjuk biztosan. De ez tűnik a legvalószínűbb eseménysornak, amit a krónikák ügyesen elhomályosítottak, amire bizonyíték Képes Krónika miniatúrája, mely lényegében egy „sztori-kép”.
Van azonban még egy – időben egybeeső – történet Szent Istvánról, amit Anonymus őrzött meg: Szent István szigorúan büntetett meg egy besenyő törzsfőt: Tonuzobát feleségével együtt élve temettette el. Ilyen súlyos leszámolással nem találkozunk államalapító királyunk életében egyszer sem, emiatt valószínű nem egyszerű megtorlásról volt szó.
Ki volt ez a Tonuzoba? Még Taksony fejedelem idejében érkeztek besenyők Magyarországra, nekik volt egy Kabán nevű törzsük, ami magyarul vaddisznót jelent. Ennek a törzsnek volt tagja, pontosabban törzsfője, aki tiszteletbeli címként használta a ránk maradt Tonuzoba nevet, ami Vaddisznó-apát jelent. Hogyan kapcsolódik, vagy hogyan kapcsolódhat ez a „vaddisznó” Vazulhoz? Vazult Anonymus a Maglód nemzetséggel hozza kapcsolatba. Ennek a névnek van egy olyan olvasata is, mely szerint a konda ivarérett, tenyésztésre kiválasztott disznóját hívták így, már Szent István korában. Tehát megint a Disznó nemzetségnél vagyunk. Hogy ez megegyezik-e a besenyő törzzsel, nem tudjuk, bár érdekes egybeesés.
Miért fedték el a krónikaíróink Szent Imre halálának eredeti történetét? Valószínűleg azért, mert a miniatúrán szereplő – Szent István által elűzött – három Vazul-fiú közül kettő, Béla és András mégis a magyar trónra került, nem is sokkal Szent István halála után. Bélának és Andrásnak egyaránt kellemetlen lehetett, hogy ha ők személyesen nem is, de érintettek voltak Szent Imre halálában. Ezért magyarázták később úgy a történetet, hogy nem Szent István, hanem Gizella vakíttatta meg apjukat, őket pedig a szent király menekülésre buzdította – nehogy velük is leszámoljon Gizella királyné. A vadászbaleset pedig hihető tragédia, pláne hogy ebben az esetben nem kellett nagyon félremagyarázni a történetet, ha ténylegesen egy személyben kell keressük a vadkant.

Forrás: Budai Hírlap

 

Árpád-kori templom Soltszentimrén

 soltszentimre3

Az 1400 lakosú Soltszentimrét a Kiskőrös-Izsák-Solt háromszögben kell keresnünk, a Duna-völgyi-főcsatorna és a Budapest-Kelebia vísúti fővonal mentén. A település hivatalos neve 1924 óta ez, 1919. február 15-én Pusztaszentimre néven lett önálló község, addig Akasztó pusztái közé tartozott. Hatalmasat kell visszalépnünk az időben, hogy a hely régmúltjával találkozhassunk. Tass, Solt, Fajsz vidéke a IX. század vége óta fejedelmi, később a királyi család szállásterülete, vadászó, halászó, legeltető birtoka volt. A Magyar Nemzeti Múzeumban látható csontlemezzel díszített fanyereg éppen a szentimrei határban került elő honfoglalás kori lovas sírból.

Merőben más a Duna-Tisza közének mai tájképe, mint egy évezrede volt. A kiskunsági homokhátság buckás, szélfútta dombjaitól nyugatra, ahol ma gyér növényzetű szikes puszták és szinte szavannaszerű sík földek terülnek el, a XVIII. századig élővizekben, időszakos tavakban, árterületekben, nedves rétekben gazdag vidék volt. A kuruc háborúk lecsendesedésével, majd különösen a napóleoni háborúk európai gabonaéhsége láttán az új tulajdonosok erőltetett ütemben alakították át a legelőket és ligeterdőket monokultúrás szántóföldekké. Nem sok idő kellett, hogy a természetes vízutánpótlásukat a lecsapolások miatt elveszített, kizsigerelt talajok kiszáradjanak, meddővé, szikessé, sívó homokpusztákká váljanak, azután jött, "válságkezelés" gyanánt Amerikából, az akácfa a futóhomok megkötésére.

A régi vízi világ emlékét Soltszentimrétől keletre a Kolon-tó, a település nyugati határában az élővizű csatornarendszer őrzi. Az Árpádok korát a Csengődi-csatorna közelében levő dombháton az úgynevezett csonka torony, a település ősi templomának romjai őrizte meg. Alaprajzát az 1961-ben elvégzett műemléki felmérés és régészeti feltárás tisztázta. Eszerint, illetve a megfigyelhető részletek alapján a keletelt tengelyű egyhajós épület hajója 12,8 méter hosszú, 6,3 méter széles , a szentély szűkülete 4,8 méter. A hajó nyugati oldalán áll a 2,6-szer 2,8 méteres oldalélű 10,6 méter magas, valóban csonka torony, amelynek négy emeletéből csupán kettő maradt. Északon a hajó és a szentély jó két méteres magasságban, délen egy méter alatti falcsonkként látható. Téglával vegyes réti mészkőből, úgynevezett darázskőből épült, a téglák közt római eredetű darabok is lehetnek. A templom bejárata dél felől nyílt, a toronyba belülről, félköríves átjárón keresztül lehetett bejutni. A szentély a nyolcszög három oldalával záródik, támpillérek nélkül, elkészültét a hazai román stíluskorszak derekára tehetjük. A hagyomány szerint a közeli királyi vadaskertben - Soltvadkert - veszítette életét a trónörökös Imre herceg, az emlékére emelt Szent Imre-egyház ebben a formájában az 1200-as évek közepén készülhetett.
A vidék a mohácsi vészt követő török hadjáratok alatt elnéptelenedett, de csak az 1700-as évek végétől települt újra. Borovszky Samu vármegye-monográfiájának készültekor, az 1870-es években a szóban forgó terület Blaskovics Sándor birtoka volt. A könyvben látható a pusztaszentimrei romtemplom rajza, a földesúr 1860-ban ásatott a helyszínen, aminek során értékes leletek kerültek napvilágra. Kétezerben a millennium tiszteletére a település rendbe hozatta a műemléket és környezetét. A lőréses torony falcsonkját lapos bádogtetővel fedték be, kis közáldozattal kaphatna helyette formásabb fedelet cserépből.
Ludwig Emil
Forrás: Magyar Nemzet 2007. március 31. Rejtőzködő Magyarország: Árpád-kori templom Soltszentimrén

 

 

Egy Árpád-kori templomrom fénytörténete (Soltszentimre, Csonka-torony)

Bár 1930-as években az Alföld legjelentősebb Árpád-kori templomromának nevezték a mai Soltszentimre határában található építészeti emléket, mára szinte teljesen a feledés homályába került. A pusztatemplom manapság Szent Imre halálának csillagászati pillanatában bekövetkező érdekes fénybevetülésével hívja fel újra a figyelmet.
Ha az ember egy pusztába vetett templomra bukkan, mely az építészeti jegyei alapján nyugodtan lehet majd ezer éves is, akkor egy pillanatra elgondolkodik. Vala itt nyüzsgő életnek kellett lenni! A középkorban az előrenyomuló török sereg szinte a földdel tette egyenlővé Vadkert-Szentimre térségét. A fölgyújtott nádfödeles házak agyagfalát néhány évtized alatt szétmosta az eső. S az maradt meg, ami időtálló, ami tömör: egy kőépület. De immár ez is boltozat nélkül élte túl a nehéz időket. Pusztába vetett rommá vált, s nem maradtak meg mások mellette, mint akik pásztorkodással foglalkoztak a vidéken. Az írott emléket fölváltotta az élőszó, az emlékezet, amely a megszentelt hely történetét továbbadta nemzedékről-nemzedékre.

A legenda szerint a ma látható szépen helyreállított templomot „maga Szent István király építette Imre fia emlékére”. Ezen közlés megértéséhez tudni kell, hogy az ifjú herceg a koronázása előtt pár nappal halt meg (1031. szeptember 2.-án), még apja életében, tehát a legenda a történelmi tények alapvető vonatkozásban nem téved. Nagyon érdekes az is, hogy egy Szent Imre titulust tartalmazó templom egy hajdani Szentimre településnek adott nevet. A hely papjának mindenképpen ismernie kellett Szent Imre történetét, de ismerte-e ugyanezt az a templom, amely nevét róla vette?

A mai ember, ha Szent Imre halálának csillagászati napján, szeptember 7.-én elzarándokol ide, akkor a késő délutáni órákban egy érdekes fényjelenségre lehet figyelmes. (Megjegyzés: a dátumeltérés a hajdani Julián-féle és a mai Gergely pápa-féle naptár eltéréséből adódik.) E román stílusú templomokat keskeny lőrésszerű ablakaik miatt sötét templombelső jellemzi. A nyugvó Nap irányából, a nyugati torony irányából csak egyetlen ilyen fénybeeresztő ablak van, melyet a szentély felől szemlélve érdekes módon egy nagyobb méretű belső ablaknyílás közepén találhatunk. De hiába láthatunk ki innen közvetlen az ég boltozatára, ha a Nap fénye nap-napot követve közvetlen jut el ide.
Majd hirtelen változás: eljön Szent Imre halálának csillagászati napja, és a kettős ablakzaton keresztül a templomtestbe bevetül a Nap közvetlen fénye egy fénysugár formájában. A korábbi sötétséget a Fény váltja fel. A „fény” a születés, a feltámadás, az élet hordozója, s hogy mindez az ifjú herceg halála napján történik, így ez nem az elmúlásunkba, hanem az örök életbe vetett hitről mesél a keresztényi logika szerint is.
Emlékeztek mások is e hely különös történetére? Az ún. „első katonai felmérés” (1782-1785) ide vonatkozó térképszelvénye „Rudera Sz:Imre”, azaz Szent Imre romjai néven említi a ma Csonka-toronynak nevezett épületmaradványt. De a legérdekesebb az egészben az, hogy amikor a Magyar Királyság teljes területére vonatkozó 965 nagyfelbontású térképszelvényéből egy országtérképet alkottak, akkor rajta „Rudera Sz:Imre” ismételten szerepelt, de a környező nagyvárosok feltüntetése az átfogó jelleg miatt elmaradt! Különös jelentősége lehetett tehát e helynek az emberek szemében.
Valamikori neves történészünk, Hóman Bálint közlése szerint jó száz évvel ezelőtt országos zarándoklat folyt itt, annak ellenére, hogy az emlékezet templomának nem volt papja, és a messziről idejövők lényegesen romosabb állapotot találtak, mint ma. Ha az ember egy kicsit is utánanéz, akkor számtalan írott emlékre bukkan, de maga az építészeti környezet is beszédes. Szinte minden megszólal. A templomnak egyetlen faragott köve van, mely a jelképek nyelvezetén a liliomos Imre hercegre utal. Imre herceg attribútuma a liliom, „ez volt a napi felajánlása a boldogságos szűznek”. S milyen érdekes, amikor az ember májusban elvetődik ide, akkor a templom előtti ősi út mentén - több mint száz méter hosszan - természetes liliomok virágzásában gyönyörködhet.

soltszentimre

Szöveg: Péli Zoltán Gábor
Fotó: Daróczi Csaba